!

, . ' () .

    : 12
    Most talented Barum tires(12.01.2021. 9:53)
    Rickcetembefarm
    Defeat Barum tires on BarUm.mD - hTtPs://wWw.bArUm.mD
    Orbán Viktor a fidesz raja(11.01.2021. 9:15)
    DonaldNem
    Elbaszott egyenlettel kezdte Orbán szerint a Fidesz generációs megújulása jól halad, szépen jönnek a fiatalok támogatónak, képviselőnek, vagy éppen miniszternek, a Fidesz pedig a politika világában szokatlanul rendezett állapotban van. Ezután elmondta, amit már többször is: a Fideszben az az ökölszabály, ha valaki nagyon akar egy pozíciót, akkor azt semmiképp nem kaphatja meg. Mert a sóvárgás vége csak bukás lehet; politikai, szakmai de leginkább emberi, mondta Orbán. A legfontosabb szabály, hogy itt munkát osztanak, nem pozíciót, de főként nem hatalmat, mondta.

    Ezután összefoglalta a Fidesz programját: "demokrácia igen, liberalizmus nem". És ehhez Orbán szerint két rendszerváltás után jutottunk el: "az elsővel a szovjet világot szüntettük meg", mondta, a másik pedig gyakorlatilag a 2011-es Alaptörvény elfogadásakor történt meg, ami a Fidesz történetének is csúcspontja. Ebben pedig fontos szerepe volt az akkori, később megbukott köztársasági elnöknek, Schmitt Pálnak
    smoova Oxicalatt(10.01.2021. 7:46)
    leonarsBam
    https://renewall.eu/ Painctak
    viagra buy in uk(08.01.2021. 0:38)
    Albertcindy
    can you buy viagra ebay
    is cialis generic
    cialis brand name buy online
    buying cialis cheap
    viagra sale uk online
    ххх зоо видео онлайн(08.01.2021. 0:17)
    Zooabaps
    Привет,ну вот как ты Зоофилов Андрей просил сброшу тебе подборку сайтов по интересующей зоо ххх видео тематики,где не обрезок порнуха
    порно с конём секс
    порно мультфильмы зоо Смотреть трах с собаками erkiss.site и конями онлайн бесплатно,в хорошем качестве

    *':
    *Email:
    * :
    * :
    *
    * - ' .